Pesti Imre: A 4-es metrót tavasszal birtokba vehetik a budapestiek

Pesti Imre: A 4-es metrót tavasszal birtokba vehetik a budapestiek

Budapest Főváros Kormánymegbízottja, Dr. Pesti Imre 2013. december 30-án a 4-es metróvonal II. János Pál pápa tér állomásának bejáratánál tartott sajtótájékoztatót a metró engedélyeztetési eljárásaival kapcsolatban.




Dr. Pesti Imre sajtótájékoztatója a 4-es metróról


Budapest Főváros Kormányhivatala és annak kormánymegbízottja felelős azért, hogy a metró engedélyezési eljárása zökkenőmentesen és minél hamarabb befejeződjön. Éppen ezért Szilveszter előtt egy nappal Dr. Pesti Imre végigjárta mind a 10 metróállomást és a járműtelepet és megnézte, hol tartanak a munkálatok.

Dr. Pesti Imre

Pesti Imre szerint a 4-es metrót tavasszal birtokba vehetik a budapestiek


Az engedélyezésben egyébként Budapest Főváros Kormányhivatalán kívül részt vesz még a Nemzeti Közlekedési Hatóság is, és az ehhez kapcsolódó kormányrendelet lehetőséget adott a hatóságok egyttműköködésére. Ennek eredményeként a kormánymegbízott bejelentette: a kitűzött határidő előtt megtörtént 8 állomás engedélyezése, a hátralévő kettő engedélyezése január közepéig, legkésőbb január végéig végérvényesen befejeződik.

4-es metró

Dr. Pesti Imre végigjárta mind a 10 metróállomást és a járműtelepet


Jelenleg az ún. sötét üzemmód zajlik, január 15-től a tesztüzem kezdődik, és tavaszra a budapestiek birtokba vehetik a 4-es metrót, amely 2006 óta épül - jelentette ki Dr. Pesti Imre, aki elmondta: külön köszönet illeti Tarlós István főpolgármestert, valamint az állam nevében eljáró Nemzeti Közlekedési Hatóságot.


MCOnet