Úgy látom, hogy a főzőkonyhákon a főzőtechnológia bizonyos szinten rendben van, most már a tálalókonyháknak kell hozzájuk igazodni - ecsetelte Prohászka Béla a Mintamenza Programba előzetesen regisztrált konyhákon készült ételek és menüsorok első felmérését bemutató sajtótájékoztatót követően.
Nagyon fontos, hogy mind a két cégcsoport, akikkel most felmérés történt, hajlandóaka arra, hogy tárgyaljanak a beszállító partnereikkel arról, hogy csökkentett só-, csökkentett zsír- és csökkentett színhidráttartalommal készüljenek azok az alapanyagok, amikből ők az ételeket késztik. Partnerek voltak tehát első perctől kezdve, ahogy a séf kollégák esetében is ezt tapasztaltuk - ismertette Prohászka Béla.
Az étlapról szólva elmondta: egy tájákozódási pontnak is kell lennie a szülők és a fogyasztók számára. Erre már jó példát is tudott hozni, méghozzá a Békéscsabai gyermekélelmezés honlapján található étlapon már a beltartalmi egységeket is láthatja a kedves fogyasztó, így akár otthon is elkészíthetnek egy-egy adott ételt.
Prohászka Béla, a Mintamenza Program vezetője a Kormányhivatalban tartott sajtótájékoztatón
"A 2013-as évet arra szánjuk, hogy az étlapkommunikáció megtörténjen, valamint élelmiszergyártó cégeknek egy olyan konferenciát rendezzünk
Budapesten, ahol tájékoztatjuk őket, hogyan tudnak egészséges alapanyagokat előállítani és a közétkeztetésbe beszállítani" - mondta Prohászka Béla, majd hozzátette: a 10,19. és 20. kerület mellett várják a további önkormányzatok jelentkezését is, hiszen így lesz sikere a Mintamenza Programnak.
MCOnet