Kijelentése miatt határolódjonanak el Mesterházytól a szocialisták
2010. febr. 7., vasárnap, 17.23.24 CET

Dr. Pesti Imre, az Egészségügyi bizottság tagja vasárnap tartott sajtótájékoztatóján az MSZP miniszterelnök jelöltjének megjegyzésén felháborodva - melyben megkérdőjelezi a magyar orvosok tisztességét - kijelentette, hogy az MSZP eddig is számos alkalommal indított támadást a magyar egészségügy ellen, de Mesterházy arcátlan kijelentése a mélypont.
&p
Dr. Pesti Imre Mesterházy Attila kijelentését cáfolandó az orvosi eskü szövegéből idézett: " A hozzám fordulók bizalmával, kiszolgáltatott helyzetével visszaélni nem fogok, titkaikat fel nem fedem. Egyenlő figyelemmel és gondossággal gyógyítok minden embert".
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje nagy nyilvánosság előtt a magyar orvosok, egészségügyi dolgozók tisztességét, elkötelezettségét vonta kétségbe, amikor kijelentette, hogy egy közismerten baloldali érzelmű beteget nem merne egy jobboldali gondolkodású orvosra bízni.
Dr. Pesti Imre tájékoztatása szerint azóta pártállástól függetlenül rendszeresen hívják vagy keresik fel személyesen orvosok, akiket felháborított az MSZP-s jelölt kijelentése, hiszen ők úgy érzik, hogy esküjükhöz híven látják el feladatokat és semmilyen indokkal nem tesznek különbséget ls=full&ism=titlelead&sop=news&socat=19" target="_blank">beteg és beteg között. A fideszes honatya azt is hozzátette, hogy Mesterházy kijelentésével rengeteget ártott az orvos-beteg kapcsolatnak, bizalomnak.
Dr. Pesti Imre kifejtette, hogy noha a szocialisták már számos alkalommal indítottak támadást a magyar egészségügy ellen, de ez az arcátlan kijelentés olyan mélypont volt, amit ezidáig még nem tapasztalhattunk. Mesterházy ezzel a megnyilvánulásával alkalmatlanná vált az emberek bizalmára, ezért a fideszes politikus felkérte az MSZP-t, hogy határolódjon el miniszterelnök-jelöltjétől. Amennyiben ezt a szocialisták nem teszik meg, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az MSZP vezető politikusai is egyetértenek Mesterházy Attilával - hangsúlyozta az Egészségügyi bizottság fideszes tagja.
Mesterházy kijelentése azokat az orvosokat sértette meg, akik az MSZP-SZDSZ egészségpolitika ámokfutása után mégis működőképes állapotban tartják az egészségügyet, akik az egyre fogyatkozó források mellett is folyamatos betegellátást biztosítanak és kezelik a betegeket, akik nem egyszer saját maguk váltják ki a betegük gyógyszerét, akik katasztrófa sújtotta területeken magas színvonalon látnak el betegeket vagy a NATO keretén belül katonai missziókban a Magyar Köztársaság hírnevét öregbítik - sorolta Dr. Pesti Imre.
Szeretnénk, ha a gyurcsányi gyűlöletpolitika megszűnne Magyarországon, és a Gyurcsány-klónok nem mérgeznék a politikai közéletet - zárta gondolatait Dr. Pesti Imre.
(Forrás: fidesz.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
-ba-

Dr. Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa

Dr. Pesti Imre sajtótájékoztatóját itt tekintheti meg:
Mesterházy kijelentése azokat az orvosokat sértette meg, akik az MSZP-SZDSZ egészségpolitika ámokfutása után mégis működőképes állapotban tartják az egészségügyet, akik az egyre fogyatkozó források mellett is folyamatos betegellátást biztosítanak és kezelik a betegeket, akik nem egyszer saját maguk váltják ki a betegük gyógyszerét, akik katasztrófa sújtotta területeken magas színvonalon látnak el betegeket vagy a NATO keretén belül katonai missziókban a Magyar Köztársaság hírnevét öregbítik - sorolta Dr. Pesti Imre.
Szeretnénk, ha a gyurcsányi gyűlöletpolitika megszűnne Magyarországon, és a Gyurcsány-klónok nem mérgeznék a politikai közéletet - zárta gondolatait Dr. Pesti Imre.
(Forrás: fidesz.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
-ba-
További hírek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz

International
www.mconet.biz
www.mconet.biz