A Nemzeti Munkaügyi Hivatal is képviselteti magát a SzakMÁzz! 2013 kiállításon
Dr. Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatója is nyilatkozott a „SzakMÁzz!" 2013 kétnapos pályaválasztási kiállítás kapcsán.
Interjú Dr. Komáromi Róberttel, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatójával
A pályaorientációs börzére a Nemzeti Munkaügyi Hivatal 10 munkatársa látogatott el, akik több mint ezer olyan kérdőívet hoztak, amely a diákok, a pályát választók kompeteciáját méri fel. Kitöltésével a szülőkkel, a tanácsadóinkkal és pedagógusokkal közreműködve információt kaphatnak a fiatalok arról, hogy milyen szakmában lesz sikeres - ismertette Dr. Komáromi Róbert.
Dr. Komáromi Róbert, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatója megnyitó beszédet mondott a „SzakMÁzz!” 2013 elnevezésű kétnapos pályaválasztási kiállításon
A kiállításra elhoztunk 30 olyan szakma bemutató mappát is, amely a Fővárosban, illetve a Közép-Magyarorszgi Régióban releváns, arra bíztatva a fiatalságot, hogy olyan szakmát válasszanak, amellyel nagyobb biztonsággal tudnak a munka világába belépni. Jó szakmunkásra ugyanis mindig szükség van - mondta interjújában a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatója.