Bemutatkoztak Pest megye fideszes képviselőjelöltjei

Bemutatkoztak Pest megye fideszes képviselőjelöltjei
Dr. Pesti Imre, a Fidesz közép-magyarországi regionális igazgatója mutatta be a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt Pest megyei egyéni országgyűlési képviselőjelöltjeit a sajtó munkatársainak. Pest megyében tizenhat választókörzetben járulhatnak urnához a szavazók a 2010-es országgyűlési választásokon.
Elérkeztünk egy döntő fontosságú időponthoz, hiszen egy hete jelentette be Sólyom László köztársasági elnök a 2010-es országgyűlési választások időpontját - kezdte köszöntőjét Dr. Szűcs Lajos, a Fidesz Pest Megyei Választmányának elnöke.

Dr. Szűcs Lajos, a Fidesz Pest Megyei Választmányának elnöke

Dr. Szűcs Lajos, a Fidesz Pest Megyei Választmányának elnöke

Dr. Szűcs Lajos kiemelte: az április 11-én mindenkit elvárnak és kérnek arra, hogy éljen választójogával.  A Pest Megyei Önkormányzat elnöke hangsúlyozta: a 15 fideszes képviselőjelölt nagy garanciát jelent arra, hogy a pest megyei érdekek és Magyarország érdekei képviselve lesznek az elkövetkező négy évben a Parlamentben.

Dr. Pesti Imre, a Fidesz közép-magyarországi regionális igazgatója

Dr. Pesti Imre, a Fidesz közép-magyarországi regionális igazgatója

Dr. Pesti Imre hangsúlyozta, hogy hosszú nyolc, hosszú négy éven vagyunk túl, érezni, hogy mindenki változást akar. A politikus hozzátette, a változáshoz csapat kell, ami Pest megyében adott.

A Pest megyében induló Fideszes képviselőjelöltek

A Pest megyében induló Fideszes képviselőjelöltek

A Pest megyében induló jelöltek választókörzet szerint:

A Pest megyében induló jelöltek választókörzet szerint


Dr. Szűcs Lajos hírportál

-ba-