A „Bűnmegelőzés és áldozatsegítés Budapesten Józsefvárosi modellprogrammal” címet viselő, a Budapest Főváros Kormányhivatala, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat közös projektjének megvalósítását 2013. március 1-jén kezdték meg.
A projekt célja a lakosság tájékoztatása a bűnmegelőzésről és az áldozatsegítés lehetőségéről, valamint az ebben feladatokat ellátó szervezetekről. Nagyon fontos, hogy ne csak akkor ismerjék meg az áldozatok a bűnmegelőzés módszereit és az áldozatsegítő támogatások formáit, amikor bűncselekmény áldozatává váltak.
A program keretén belül június 13-án, csütörtökön napon szakmai konferenciát rendeztek a fővárosban működő bíróságok és ügyészségek munkatársainak, melynek célja a bírák, ügyészek felkészítése az áldozatokkal való még inkább empatikus bánásmód alkalmazására, valamint arra, hogy megfelelő információkkal rendelkezzenek az áldozatok számára elérhető szolgáltatásokról, így bővebb tájékoztatást tudnak nyújtani a számukra elérhető lehetőségekről.
A programon belül kiemelt jelentőségű az áldozatokkal közvetlenül és közvetve foglalkozó szakemberek felkészítése az áldozatokkal való foglalkozásra, a speciális élethelyzetbe került, gyakran súlyos traumát átélt emberekkel való bánásmódra. Ezért dolgozunk ki együttműködést az áldozatokkal kapcsolatba kerülő szakmai szervezetek, valamint az áldozatokkal közvetlenül foglalkozó, illetve velük kapcsolatba kerülő, bűnmegelőzéssel, áldozatsegítéssel foglalkozók, továbbá szociális, oktatási, egészségügyi stb. dolgozók között.
A projektek megvalósításával a bűncselekményt és szabálysértést elszenvedők nem csak általános jellegű, hanem személyre szabott, rugalmasabban igénybe vehető segítséget kapnak a helyi együttműködésben résztvevő szervezetektől.
A szervezetek közötti együttműködések kialakítása segítséget nyújthat a területen dolgozó szakemberek közötti tapasztalatcsere megvalósításában is.
Budapest Főváros Kormányhivatala / MCOnet