Bízom abban, hogy Budapestet nem fogja komoly kár érni - interjú Pesti Imrével
Dr. Pesti Imre, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője is megnézte a margitszigeti árvízi védekezést Dr. Bakondi György tűzoltó altábornaggyal.
Dr. Pesti Imre, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője - Interjú
A kiemelt területeken, a Római Parton és a Margitszigeten nagyon komoly előkészületek zajlanak. A Németországból érkező hírek jelzik azt, hogy nagyon komolyan kell venni az árvizet. Az előrejelzések minden korábbi értéket meghaladó, rendkívül magas árvízről szólnak, ezért mi úgy készülünk, hogy a 2006-os 860 cm-es szintet bőven meghaladó vízszint lesz - mondta Pesti Imre.
Dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, valamint Dr. Pesti Imre, Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke megtekintette a védekezést a Margitszigeten
Április 11-én, a Védelmi Bizottság hozott egy határozatot, amely a veszélyeztetett területeknek az ellenőrzését rendelte el, ennek keretében rendbetettük azokat a területeket, amelyeket várhatóan elönt a víz egy nagyobb árvíz esetén - nyilatkozta a Budapest Főváros Védelmi Bizottságának elnöke.
Az előrejelzések minden korábbi értéket meghaladó, rendkívül magas árvízről szólnak
Komoly kitelepítési tervet is készítettünk, melynek korábban megtörtént a gyakorlata is, így bármikor készek vagyunk több tízezer ember kitelepítésére is, amennyiben szükséges lesz. Ám látva a gátak építését, nyugodtan tudom mondani, hogy Budapestet meg fogjuk tudni védeni - emelte ki a fővárosi kormánymegbízott.