Mesterházy bocsánatkérére várva

Mesterházy bocsánatkérére várva
Dr. Pesti Imre arra kérte Mesterházy Attilát, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét, hogy kérjen bocsánatot az orvosoktól és a nővérektől, mert korábbi nyilatkozatával megbántotta őket.
A fideszes politikus szerint a múlt héten a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje alulmúlta önmagát, hiszen kétségbe vonta az orvosok és pedagógusok tisztességét, mellyel csaknem százezer egészségügyi dolgozót sértett meg, de a kijelentést a huszonkilenc éve gyakorló kardiológusként dolgozó Pesti Imre is magára vehetné.

Dr. Pesti Imre sajtótájékoztatóját itt tekintheti meg:

Pesti Imre leszögezte: soha nem tapasztalt még olyat, hogy bármely orvos pártállásra való tekintettel kezelt volna beteget. Emlélkeztet: az orvosok számára a szakmai irányelvek mindig is fontosabbak voltak, mint a politikai vagy más irányelvek. Mivel mindig tisztességgel teszik dolgukat nem véletlen, hogy magas az erkölcsi megítélésük.

Mint mondta: kérték a szocialistáktól, hogy határolódjanak el Mesterházy kijelentésétől, s a miniszterelnök-jelölttől is kérték, hogy kövesse meg az orvostársadalmat, ám ez nem történt meg.

Az Egészségügyi Minisztérium államtitkára is azt mondta, hogy ennek a kijelentésnek nincs valóságalapja, ezért a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa szerint még inkább indokolt a bocsánatkérés.

Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa

Dr. Pesti Imre, a Fidesz egészségügyi szakpolitikusa

Az orvosok szakmai szervezetei felháborodásuknak adtak hangot az eset kapcsán. A Magyar Orvosi Kamara vezetője azt kérte, hogy Mesterházy vagy álljon elő bizonyítékaival, vagy kérjen bocsánatot, a Magyar Orvosok Szövetségének vezetője szernt ha valóban bizonyítani tudja a szocialista politikus állításait, akkor ők maguk fognak etikai eljárást indítani az ellen az orvos ellen, aki vétett, viszont ha nincsenek bizonyítékok, akkor Mesterházy Attilának meg kell követnie az orvosokat.

Dr. Pesti Imre hangsúlyozta: a történtek ellenére az MSZP nem határolódott el miniszterelnök-jelöltjétől, Mesterházy pedig még nem mutatott be állításait bizonyító dokumentumot, de bocsánatot sem kért az egészségügyben dolgozóktól, ezért arra kéri, hogy az orvos-beteg kapcsolat helyreállítása érdekében tegye meg azt a gesztust, hogy elnézést kér az orvosoktól, nővérektől.

(Forrás: fidesz.hu)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-