Dr. Pesti Imre Pest megye jelenlegi helyzetéről beszélt a Fidesz-KDNP Pest megyei országgyűlési képviselőjelöltjeinek bemutatását követően.
A Fidesz közép-magyarországi regionális igazgatója hangsúlyozta, hogy Pest megye kiemelt szerepben van, hiszen a Közép-magyarországi Régióval együtt az ország gazdasági életének központja. Tudomásul kell venni, hogy minden, ami itt történik - legyen az pozitívum vagy negatívum - az egész országra kedvező vagy kedvezőtlen hatással van. Éppen ezért a pest megyei képviselők súlya, jelentősége meghatározó az ország életében, ezért volt fontos, hogy olyan képviselőket válasszanak (nemcsak itt, hanem az ország minden részén), akik ennek a felelősségnek a tudatában fognak küzdeni, illetve részt venni az ország irányításában.
A Dr. Pesti Imrével készített interjút itt tekintheti meg:
Pest megye Budapesttől való függetlenedési szándékáról szólva Dr. Pesti Imre elmondta, hogy véleménye szerint az összefogásban van erő, ugyanakkor megérti a pest megyeieket is, hiszen ha viszatekintenek az elmúlt nyolc évre, egy olyan fővárossal, akivel nem lehetett összefogni, joggal gondolhatták úgy, hogy a külön út az előnyösebb lehet. Az ellenzéki politikus reményét fejezte ki, hogy az elkövetkezendő időszaban ha nem is formálisan, nem is regionálisan, de informálisan közös célok érdekében, közös nagy projektekben, a közös siker érdekében biztosan együtt tud működni a főváros és Pest megye. Ilyen együttműködésre van szükség az ország minden megyéje, minden települése és minden polgára között.Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com-ba-