Pesti Imre: A komrányhivatal az ügyészséghez fordul a SZERSA Oktatási Központ miatt

Pesti Imre: A komrányhivatal az ügyészséghez fordul a SZERSA Oktatási Központ miatt

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kért minket, hogy folytassunk le hatósági eljárást a  SZERSA Oktatási Központban (Szegényeket és Rászorultakat Segítő Közhasznú Alapítvány Szakképző Iskolája) - kezdte interjúját Dr. Pesti Imre a vizsgálatról szóló sajtótájékoztatót követően.


A munkatársaink ki is mentek a helyszínre és elkezdték a vizsgálatot, ám időközben tanárok, diákok beadványai miatt törvényességi vizsgálattá alakult át a folyamat. Szinte minden ügyben találtunk súlyos hiányosságokat. A személyi feltételek kapcsán kiderült, hogy 425 diákra mindössze 23 pedagógus volt, amelyből 18-nak vagy a végzettsége nem volt meg, vagy nem azt oktatta, amihez mégis megvolt. A több mint 400 tanulóból nap mint nap mintegy 50-70 jelent meg az iskolában, miközben 425 diákra igényelték a normatívát.

 Pesti Imre,

Pesti Imre, Budapest főváros kormánymegbízottja és Sipos Imre, Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára tartott tájékoztatót az ügyben


Hiányoztak a tárgyi feltételek is: nem voltak szemléltetőeszközök, tanműhely, stb... Ráadásul még magával az épülettel sem rendelkeztek, ugyanis 2009. májusában még bérelték, de októbertől már nem fizettek bérleti díjat az önkormányzatnak. Ezért az önkormányzat 2010-ben felmondta a bérleti jogot, ezt a SZERSA megtámadta, elsőfokon elveszítette a pert az iskola, akit köteleztek, hogy 30 napon belül ürítsék ki az épületet. Az iskola nem tette meg, fellebbezett a döntés ellen.



Interjú Dr. Pesti Imrével


A kormánymegbízott elmondta, a most zajló érettségi is azt bizonyítja, hogy elfogadhatatlanul alacsony szintű oktatás zajlik, hiszen még a kötelező szakmai gyakorlati igazolást sem tudták felmutatni a tanulók. "Számomra az a leginkább fölháborító, ha egy gyerek szegény sorba születik, de értelmes, mégsem tud boldogulni. Ennél már csak a fölháborítóbb, ha van olyan intézmény, aki ezeket a gyerekeket kihasználja, a normatívát felveszi utánuk, mégis tudatlanságban hagyja őket..." - hangoztatta a politikus.

Pesti Imre,

Pesti Imre, Budapest főváros kormánymegbízottja is aggódik az iskolai tanulóiért


Az általunk talált súlyos hiánytalanságok miatt Budapest Főváros Kormányhivatala úgy döntött, hogy  július 28-i hatállyal törli a nyilvántartásból a SZERSA Oktatási Központot. Kiderült időközben,  hogy a Magyar Államkincstár is vizsgálatot tart, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig már büntető eljárást kezdeményezett. A talált törvénytelenségek okán Budapest Főváros Kormányhivatala is büntető feljelentést tesz az ügyészségen - tette hozzá Pesti Imre.





MCOnet