A Védőnői Szolgálat megújulásával kapcsolatos fővárosi tájékoztatón Dr. Pesti Imre Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője nyilatkozott a védőnők munkájáról.
A kormánymegbízott elmondta: Egy olyan védőnői szolgálatról van szó, amely közel 100 éves. Őse 1915-ben az Országos Stefánia Szövetséggel indult el, később a Zöldkereszttel egyesülve alakult ki az a mai védőnői szolgálat, amely valódi hungarikum, hiszen egyedülállóként működött a világban. Attól volt egyedülálló, hogy nem csak a szegényekről, hanem mindenkiről gondoskodtak, és nem várták az anyákat, hanem kimentek hozzájuk és segítették őket.
"A magyar védőnői szolgálat mindenféleképpen hungarikum" - mondta Dr. Pesti Imre kormánymegbízott
Egy rendkívül hatékony rendszerről van szó, amelynek nyilvánvalóan az elmúlt évtizedek kihívásaival is meg kellett küzdenie. A Védőnői Szolgálat egy olyan érték, amelyet meg kell tartani! Emellett meg is kell erősíteni, és ennek egy fontos lépése, hogy állami irányítás alá került az önkormányzatoktól - mondta Dr. Pesti Imre. A védőnők képzésére is nagy hangsúlyt fektetnek, hogy a prevencióban, az egészségvédelemben is nagyobb szerepet kaphassanak.
MCOnet